A negyedik negyedévben körülbelül 8 ezer újlakás átadása várható, ugyanis a társasházépítők a kedvezményes 5 százalékos lakásépítési áfa év végi kivezetése miatt a következő hónapokra időzítették az átadásokat.
Az idei első három negyedévben 10 302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Idén a második negyedévben megállt a használt lakások árának emelkedése, miközben az új lakások ára országszerte nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az export euróban mért értéke augusztusban 2,7 százalékkal, az importé 1,2 százalékkal nőtt.
Szeptemberben az ipari termelői árak - az exportárak fellendülése következtében - 2,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét az előző havi, 0,9 százalékos emelkedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A július-szeptemberi időszakban, azaz a harmadik negyedévben, 4 millió 521 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
A lakáshitel-állomány 3488 milliárd forint volt június végén, 164 milliárd forinttal, 4,9 százalékkal nőtt az első félévben.
A zöldségek, a gyümölcsök és a burgonya áremelkedésének jelentős lefékeződésének köszönhetően a júliusi 8,1 százalékosról augusztusban 4,2 százalékra lassult a mezőgazdasági termelői árak éves növekedési üteme.
Augusztusban az export euróban számított értéke 2,6 százalékkal, az importé pedig 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben az egy évvel korábbiaknál, augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Működik a magyar beruházásösztönzési politika, mert amíg máshol stagnál vagy csökken az ipari termelés, addig Magyarországon bővül.
Az ipari termelés volumene augusztusban 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).